1.rész:

Miért élek? Ezen a kérdésen már sokszor elmerengtem de még soha nem kaptam választ! A nevem: Alexa Turner de mindenkinek csak Lexi. Sokan azt hiszik, az életem tökéletes, de nem. Lehet hogy megvan mindenem amire mindenki vágyik, de valami mégsem: a szeretet. Nincs mellettem valaki, akivel egymást viszont szeretnénk. Nincs kivel megosztanom a legnagyobb bánatom mivel barátokban nagyon szűkös vagyok és velük se valami nagyon jó a kapcsolatom. A szüleimről nem tudok semmit, akikkel most élek örökbe fogadtak. Persze a családon kívül erről senki sem tud. Nekik épp meghalt a gyerekük mikor én születtem, s én nem kellettem a valódi szüleimnek. Igazából nem tudom miért, de legalább megszült az anyám, és ennek örülök. Nem tudom miért nem kellettem nekik, nem tudom mi egyáltalán a sorsom ezen a világban, de jó lenne megtudni. Semmiben sem vagyok tehetséges és úgy érzem mindenkinek csak púp vagyok a hátán. A suli egész jól megy talán a tanulás amiben kicsit kimagasló vagyok. Az életemben nem volt olyan dolog, amiről magam dönthettem volna. A szüleim mindent elintéznek helyettem. Hálás vagyok nekik azért, hogy úgy bánnak velem mint ha az igazi gyerekük lennék és mindent megadnak nekem, de úgy érzem néha túlzásba viszik, de én akkor is szeretem őket. Az idén új suliba fogok járni most költöztünk el Londonból, Madridba. Ez a dolog feldobta a kedvem, mivel Madrid az egyik kedvenc városom. Új barátokra tehetek szert, új embereket ismerhetek meg. Ez vajon egy új élet kezdete? Vagy ugyanolyan szenvedésekkel teli lesz? Nemsokára végzek a pakolással és elmegyek felfedezni a várost. Szerencsére a Spanyolt is úgy beszélem mint az anyanyelvemet, ezért nem lesz gond nyelv terén. Most jut eszembe a koromat elfelejtettem: 16éves leszek pár hónap múlva. Szőke hosszú hajam van és kék szemem. Nem vagyok plázacica sokkal inkább sportos vagyok. Szeretek focizni és reggelente járok futni. Tudom, tudom a fiúknak nem pont ez az esetük de nem is az a célom, hogy mindenkit magamba bolondítsak. A szüleim neve [örökbefogadók] John és Isabella.
-Lexi, gyere le!-kiáltott anya, majd türelmetlenül futottam lefele, hogy vajon mi történt.
~1perc múlva~
-Lexi, szeretnénk neked bemutatni a szomszéd fiút és családját. Ő itt Derek-mutatott anya egy helyes fiúra, majd a szüleire-ők meg a szülei Jenna és Adrian.
A szüleik is nagyon kedvesnek látszottak.
-Ha gondolod megmutatom neked a várost és a kedvenc helyeimet-mondta Derek, majd egy mosoly kíséretében válaszoltam.
-Köszönöm.
-Akkor menjünk-mondta majd a szüleinkre néztünk és távoztunk az ajtón.
Egy-két percig némán mentünk egymás mellett, vagyis inkább követtem őt, majd megszólalt:
-Szerintem először menjünk le a partra. Biztos lesz ott pár ember akinek ha gondolod bemutathatlak.
-Köszönöm, rendes tőled.
-Ugyan, semmiség. Tudom hogy illetlenség így megkérdezni de megtudhatom a korodat?
-Persze-mondtam majd egy nagy mosoly ült ki a számra-15 éves vagyok, pár hónap és 16. Na és te?-kérdeztem vissza egy újabb mosoly kíséretében.
-Szintúgy én is.
Egyébként Dereknek sötétbarna haja van és gyönyörű barna szemei. Látszik rajta, hogy szokott gyúrni. Gondolom itt ő a lányok 'álma', hiszen szinte mindenhol van egy ilyen szerep, mármint minden suliban.
-És melyik suliba fogsz menni?
Itt kiderült hogy ugyanabba a gimibe fogunk járni, és remélem egy osztályba is. Pár perc alatt odaértünk a tengerpartra. Eszméletlen tömeg volt ott, rengeteg idegen. Láttam hogy pár ember nagyon néztek minket, majd meglepődve azt vettem észre hogy Derek intett nekik, majd oda is mentünk hozzájuk. Féltem egy kicsit, hogy vajon mit fognak hozzám szólni, de egész kedvesek voltak, bár pár lány úgy nézett rám, mintha meg akarna ölni. Ebből rögtön levágtam, hogy Derek valami nagy sztár lehet itt, bár ez engem nem izgat. Barátokat akarok szeretni, nem fiúzni, azt még nem. Nem is ismerem Dereket...de én most ezt minek mondom? Hiszen nem is ismerem Dereket, és így biztos nem akarnék tőle semmi többet a barátságnál.
-Ő itt Eric.-mutatta be Derek az egyik srácot, majd sorra a többieket- Ő Josh- majd sorra mutatta az embereket- Noah, Zoé és Tyler. Skacok ő itt Lexi. Most költözött ide a családjával Londonból.
Üdvözöltek a srácok meg kérdeztek pár dolgot, de őszintén: alig vártam hogy elszabaduljak tőlük, nem pont az ilyen emberek társaságát keresem, de nem szeretnék senkit sem elítélni.
Majd hirtelen Noah mondott valamit, amin csak úgy néztem, hiszen nem tudtam mit mondjak:
-Figyelj, most jöttél ide a városba de ne várd el, hogy mindenki imádjon mert Derekkel vagy. Dereknek nem jönnek be az ilyen kislányok mint te...

HIBA: Nem Madridba hanem Barcelonába költöztek. Utólag át tettem a várost.

---

2.rész:

-Hogy mi? Már ne haragudj de nem mindenki olyan mint te. De igen, tudom mindenki magából indul ki. Én nem azért jöttem ide, hogy bárkit is felszedjek, ha Derek gyerekesnek tart akkor oké, nekem nem az a célom hogy felszedjem.-mondtam neki majd elmentem...
Nem voltam benne biztos, hogy Derek utánam jön vagy mi lesz, de 1perc után már ott is volt a nyomomban. Tudtam, hogy idáig futott hiszen néhány izzadtság cseppet láttam a homlokán.
-Nem tartalak gyerekesek és ezt Noah-nak is megmondtam. Sajnálom, hogy ezeket mondta neked, de te legalább jól visszavágtál neki. Ezt még senki nem merte megtenni.
-Féltékeny liba.-mondtam, majd pár másodperc múlva hozzá tettem- De láttad az arcát?
-Hát az nagy volt. Ezt a nézést soha nem felejtem el-mondta Derek majd nevetésben törtünk ki. a nevetést felváltotta egy nagyobb mosoly, majd azt egy kisebb.
-Máris szereztem egy ellenséget-mondtam Dereknek még mindig mosolyogva.
-Ennek örülsz?-kérdezte Derek és a tekintetemet fürkészte.
-Nem örülök neki, de igazából nekem mindegy. Egy ilyen lány nem éri meg, hogy foglalkozzak vele. -kis idő után hozzátettem:- Jól sejtem, hogy te itt valami nagy sztár vagy, a lányok kedvence?
-Nem izgat, mindegyikük csak a külsőmért szeret, nem is ismernek igazán. És ez rosszabb annál, mintha csak 1-2 barátom lenne.
-Nyugalom, engem nem izgat, hogy nézel ki. Nem akarok semmi többet tőled, mint barátságot.
Derek nagyon szimpatikus fiú. A helyes külső mögött egy kedves lélek lakozik, aki mint látom magányos. Nem lehet könnyű, hogy mindenki csak kihasználja őt. Együtt érzek vele, hiszen velem is megtették már párszor. De hát mit tehetnék? Vannak ilyen emberek...
    Később még sétálgattunk a parton és megmutatta Derek a kedvenc helyeit. Már kezdett lefele menni a nap, mikor elindultuk hazafele. Gyönyörű látvány volt, kiskoromban mindig fent maradtam, hogy lássam hogyan megy le a nap. Régebben kívántam is de miért nem teljesültek be ezért abbahagytam a kívánásokat.
Mikor hazaértem épp fel akartam osonni a lépcsőn, de megállítottak.
-Lexi, jó volt derekkel? Jobban megismertétek egymást? Találkoztál még pár emberrel? Tetszik Barcelona?-és még záporozott a sok kérdés de egy mosollyal elintéztem őket majd fáradtan, kimerülten beültem egy kád vízbe. Fülemen a fülhallgatóm, a kás szélén az MP3 lejátszóm. Egyszer csak megszólalt a kedvenc dalom, majd vele együtt kezdem el énekelni:
"You're on the phone with your girlfriend, She's upset
She's going off about something that you said
She doesnt get your humour like I do

I'm in the room, its a typical Tuesday night
I'm listening to the kind of music she doesnt like
And she'll never know your story like I do"
Igazából nem vagyok annyira oda Taylor Swiftért, de mégis ez a dal a kedvencem. Imádom nézni a klippjét is, ahogy az ablakokon, papírra felírt szavakkal kommunikálnak egymással. Tényleg, vajon az én szobám ablaka Derekével van szemben? Az úgy elég jó lenne.
Ma lesz az első éjszakám itt Barcelonában. A szobámban még mindig van 1-2 doboz amit nem pakoltam ki, de szerintem ez ráér holnapig. Egy kis idő múlva, valami halk zene jött az ablak felől. Közelebb mentem az ablakhoz, majd kinyitottam azt és füleltem hogy merről jön a dallam. Egy mosolygó arccal találtam szembe magam. A hálószobám ablaka egész véletlen Derek hálószobájának az ablakával van szemben. Ezen mosolyognom kellett, hiszen ritka az ilyen szerintem, főleg hogy pont vele. Nem is haboztam, elővettem egy nagy füzetet és írni kezdtem annak első lapjára.
Én ezt írtam neki:
"Meglepődtél vagy tudtad?"
a válasza:
"Nem tudtam és nem is lepődtem meg, de örülök ennek" persze ez nem egy oldalra volt írva, hanem háromra.
Ezen akaratlanul is mosolyognom kellet, majd ezt írtam neki:
"Jó éjszakát" és behúztam a sötétítőt az ablakon. Még a végén itt tényleg Taylor Swift-You bellong with me-je lesz. De én minek gondolok erre? Hiszen Derek nekem csak egy barát és alig ismerem. Nem kéne rá úgy gondolnom...nem lenne szabad.

---

3.rész:

Reggel a nap meleg sugarai cirógatták arcomat. Ami azért is meglepő mert behúztam a sötétítőt, de biztos a szüleim gondoskodtak a napfényes reggelről. Gyorsan elkészültem, felkentem egy kis spirált és alapozót, majd elindultam a nappali felé, ahol a szüleim vártak rám.
-Jó reggelt, Lexi.-mondta anya
-Jó reggelt nektek is.-válaszoltam nagy mosollyal az arcomon.
-Mi a mosoly oka? Nagyon rég nem láttunk téged már ilyen boldognak.-mondta apa mosolyogva
-Csak boldog vagyok, mert az életem végre alakul valahova és végre új embereket ismerek meg, új barátságokat köthetek.
azt a döntést hoztam, hogy délelőtt lemegyek a partra, napozok és úszok egy keveset. Imádom a nyarat.
A parton pechemre kint volt Derek és a barátai. Mit sem törődve velük, a legtávolabbi helyre mentem. Minél távolabb vagyok annál jobb. Lepakoltam a cuccomat, majd befutottam a sós vízbe. Úsztam, Úsztam míg nem hirtelen megszédültem, fájni kezdett a fejem. Utolsó emlékem az, ahogy lezuhanok a mélybe. A szememet nyitva tartottam egy ideig, vártam hátha észre vesz engem, mert nem tudok felmenni. De nem így volt. Szépen, lassan elvesztettem eszméletemet és az elmémre sötétség borul.
Később egy idegen házban, egy idegen környezetben ébredtem fel. Nem tudtam hol vagyok. Pár perc múlva Noah jött be a szobába és valamiért megnyugodtam.
Ő mentett meg? Vagy más csak idehoztak?-Ezek a kérdések fogalmazódtak meg a fejemben, s minél előbb szerettem volna rájuk választ kapni.
-Jól vagy?-kérdezte Noah, és most rá se ismertem. A tegnapi dolog miatt elhatároztam, hogy nem is fogok vele foglalkozni, de most....mintha kicserélték volna.
-Hogy kerültem ide?-kérdeztem lassan, óvatosan.
-Nos, Derek utánad úszott és kimentett, csak neki már el kellett mennie, a szülei hívták még a parton, ezért idehoztunk téged.
-Köszönöm-mondtam, majd felültem az ágyon.-Ez a te szobád?-kérdeztem
-Igen.
-Nagyon szép.
-Köszönöm. Kérsz valamit enni vagy inni? Már jól vagy? Elmeséled mi történt pontosan?
-Köszönöm, nem kérek semmit.-kis szünet után folytattam- Elkezdtem befelé úszni a tengerbe, de hirtelen megszédültem. Lemerültem a víz alá. Próbáltam felmenni, de nem ment. Nem tudtam mi lesz velem. Azt hittem meg fogok halni.
-Szerencsére ez nem történt meg. De most már megnyugodhatsz. Derek nemsokára benéz hozzád, azt mondta addig tartsalak itt.
-Biztos nem vagyok tehet? Hazamehetek...
-Nem, szó sem lehet róla. És ha megint rosszul leszel? Nem lesz mindig ott Derek!
Ezen elmosolyodtam. Tényleg, mintha egy teljesen más lánnyal találnám szembe magam, nem olyannak aki azokat a dolgokat mondta.
-Nézd, nagyon sajnálom amit tegnap mondtam. Új vagy itt, és féltem hogy Derek és közted lesz valami. Itt minden lány szeretne vele együtt lenni, ezért jobb ha figyelsz. Én tudom, hogy te Derekbe nem azt látod mint mi, hanem te sokkal többet, sokkal lényegesebb dolgokat.
-Köszönöm, de nem ismerem Dereket, így nem szeretnék tőle semmi többet barátságnál.
-Értem. Remélem mi is barátok tudunk lenni, és nem rontottam el mindent tegnap.
-Idővel mindenre választ kapunk...De annak örülnék ha megmutatnád nekem a kedvenc boltjaidat, kéne venni pár ruhát.
-Persze! Nemsokára mehetünk is!
-Csak előtte hazamegyek átöltözni.-mondtam mosolyogva.
Örülök annak, ha ez egy új barátság kezdete. Végre jól érzem magam valahol és úgy érzem nem vagyok fölösleges. Derek rendes srác, megérdemelné, hogy boldog legyen. Mert nem az. Már a tekintetében is látom a szomorúságot, a fájdalmat. Noah tekintetében őszinte megbánás lakozik, és én is szeretném újra kezdeni a megismerkedésünket.
5 perc múlva csengettek is. Derek lépett be a szobába, de Noah nélkül.
-Szia. Jól vagy?-kérdezte, és leült mellém az ágyra.
-Igen, köszönöm, hogy megmentettél.
-Szóra sem érdemes. Annyira örülök, hogy jól vagy!-mondta, majd megölelt. Ezen bevallom kicsit meglepődtem, de jól esett az ölelése. A karjai között biztonságban éreztem magamat. Az ölelésünket egy sikítás szakította félbe. Mind a ketten lerohantunk Noah-hoz. Véresen feküdt a földön, a nyakából vér folyt. Gyorsan előkaptam a mobilomat, hogy felhívjam a mentőket.
-Háló. Egy mentőt szeretnék kérni, de gyorsan!-Majd gyorsan lediktáltam  az utcát és a házszámot. Ezt onnan tudtam, hogy nekem Derek diktálta.
Nem tudom mi vagy ki támadhatott Noah-ra, de ennek a végére kell járnunk. De a nyaka...csak onnan folyik vér. A lány meg sem tudott szólalni a félelemtől, míg ki nem jöttek a mentők. Mielőtt bezárult volna a mentő ajtaja, Noah elkiáltotta magát:
-Vámpír!!!-Derekkel összenéztünk. Biztos megsérülhetett ahogyan elesett....de ha mégsem? De ez butaság, vámpírok nem is léteznek. Vagy mégis?

---

4.rész:

" “'Sötét gondolatok, sötét árnyak, véres incidensek' Ezekkel a kifejezésekkel lehet leginkább lejellemezni az éjszaka világát, a vámpírok világát. Mindaddig magam sem hittem benne, míg nem találkoztam eggyel. A szeme vörösen világított, bosszúra vágyott. Meg akarta bosszulni azt, hogy vámpír lett, hogy odalett a családja, a földi élete. Sokan nem hisznek a vámpírokban, különböző természetfeletti lényekben, de az éjszaka, a hold szülöttei és a boszorkányok, mind-mind léteznek. Ezekre a jelenségekre, bizonyítékok is vannak. A vámpírok több száz évvel ezelőtt is léteztek, gyilkoltak és kegyetlenek voltak. Vannak és mindig is voltak olyan vámpírok, akik emberből lettek. A legritkább faj, akik már vámpírként születtek. Ők a tiszta-vérűek „ "-Olvastam fel Dereknek, egy nem olyan régi blogbejegyzést. Aki írta, attól az embertől számtalan információ származott, és valósnak is bizonyultak.
-Ez butaság, az éjszaka szülöttjei, se a vérfarkasok se semmilyen természetfeletti lényeg nem léteznek! Ha léteznének, akkor talán már nem is élnénk, hiszen mint olvastuk gyilkoltak, pusztítanak, tönkretesznek.-kezdett bele a mondandójába Derek, de félbeszakítottam.
-Ebben én sem hiszek. De a seb...Noah nyakán...ezt mivel magyarázzuk? Két kicsi de annál mélyebb sem, amiből vér serkent és pont a nyakán. De lehet hogy csak beütötte a fejét, mikor a földre került és úgy találta ki a vámpírok dolgot. De a seb...hogy szerezte? Mi az igazság?
Még számtalan kérdés fogalmazódott meg bennem, de eszembe jutott hogy haza kell mennem, a szüleim már biztosan aggódnak és én még csak fel sem hívtam őket.
~Otthon~
-Anya, apa megjöttem!-kiáltottam be a hatalmas házba.
-Lexi, hol voltál? Már aggódtunk.
-Csak Noah-val és Derekkel voltam. Nagyon megkedveltem őket.
-Örülünk annak, hogy ilyen hamar már barátokat találtál.
-Én is, de most felmegyek a szobámba.-majd szinte felrohantam a lépcsőn.
A szobámban elővettem a laptopomat és felnéztem facebookra hátha van valami újdonság. Látom pörög az élet, 3ismerősnek jelölés, 4 üzenet és egy rakás értesítő. Miután végeztem a netezéssel, Skypolással odasétáltam az ablakhoz. Ott azt láttam hogy Derek vitatkozik a szüleivel. Ezt nem akartam látni, de most már nem tudtam elmenni az ablaktól. Aggódtam Derekért.. Vajon min veszekedhetnek? Akarom is tudni meg nem is. De végül is nem tartozik rám, ezért elmentem az ablaktól. Mikor legközelebb kinéztem, Derek az ágyon feküdt, látszott rajta hogy aggasztja valami. Elővettem a papírt és a filcet, majd írni kezdtem.
'Jól vagy?'-mutattam fel neki mikor észrevett.
'Persze. Csak veszekedtünk'-jött a válasz hamar.
'Sajnálom'-írtam neki, majd egy gyenge mosolyt erőltetett magára. A sötétítőmet behúztam, és arra gondoltam hogy utána nézek ennek a vámpíros dolognak a könyvtárban. Lehet, hogy az interneten több dolog van, de az lehet hamis információ is, ezért a könyvekben jobban bízok.
Elmentem a legközelebbi könyvtárban, s elkezdtem végig nézni a könyveken. Találtam egyet ami a természetfeletti lényekről szól, és külön még egyet ami csak a vámpírokról. Elkezdtem olvasni:
" “Sokan életüket adták egy szerelemért, és meghalva vámpírként jöttek a világra. Nem öregednek, nem olyan könnyű megölni őket és különleges képességekkel írnak. Ők a vámpírok. „ " Kihagytam egy kis részt, majd folytattam:
" “Generációkról generációkra szálltak a vámpírok és a titkuk. Az összes vámpír, az ősi vámpírokból származik. A 4 ősi vámpír megkeseríti mindenki életét, aki nem engedelmeskedik nekük. Fájdalmas halált halnak a szeretteik, majd a végén a vámpír is. „ "
Olvastam tovább is, teljesen elmeredtem a könyvben és észre sem vettem, hogy valaki megfogta a vállamat.
-Kicsilány, ennyire érdekelnek a természet feletti lények?-kérdezte Josh.
-Ööö...csak belenéztem ebbe a könyvbe. Érdekesnek látszott-mondtam zavaromban. Josh így látszólag eléggé erőszakos fiúnak látszott, de biztos vagyok benne, hogy több is van benne.
-Nem hittem volna hogy te jársz könyvtárba-mondtam neki egy mosoly kíséretében.
-Néha azt is kell, de igazából szeretem a könyveket. És te pontosan miért is jöttél, ha szabad tudnom.
A kis kíváncsi-gondoltam magamban. Majd ezt válaszoltam neki: -Én is azért jöttem, mert szeretem a könyveket. Na bocsi, most mennem kell.-majd a könyveket visszavittem a helyükre, és hazasétáltam.
Vámpírok...nem, ők nem létezhetnek!-csak ez járt a fejemben egész úton. -De ha mégis?
A nagy gondolkodás közepette nem vettem észre, hogy neki mentem valakinek.
-Figyelhetnél jobban!-mondta mosolyogva a srác. Az édes mosolyát ezer közül is megismerem. Azok a barna szemek, csak úgy árad belőlük a melegség.
-Sajnálom...csak elgondolkodtam-válaszoltam neki.
-Kérdezhetek valamit?
-Persze.-mondtam neki mosolyogva, de ő komoly arckifejezésre váltott.
-Láttad az ablakodból amikor a szüleimmel veszekedtem?
-Igen. De időben elmentem, mert tudtam nem tartozik rám ez a dolog.
-Valóban nem.-mondta hidegen. Mintha kicserélték volna.-Meddig nézted?
-Nem sokáig...úgy egy perc. De ha szeretnél róla beszélni én meghallgatlak.
-Nem szeretnék.-mondta lenézően.
-Oké...-mondtam neki.-Akkor én megyek is...
-Várj!-mondta hangosabban-Ne haragudj, csak...nem vagyok valami jól, és most itt van ez a Noahval való ügy, hogy te ma majdnem megfulladtál és most ez is...Nem tudom mitévő legyek.
-Miért...veszekedtél a szüleiddel?
-Azt akarják, hogy járjak az egyik közeli barátjuk lányával, de én nem szeretnék. Nem vagyok a lányba szerelmes...sőt nem is vonzódom hozzá, de ezt a szüleim nem értik meg.
-Nagyon sajnálom.
-Inkább leszek egyedül és veszekszem velük, minthogy olyannak legyek, akit nem szeretek.
-Megértelek. Én is ezt tenném a helyedbe-mondtam neki.
-Elmegyünk fagyizni?-kérdezte kis mosollyal az arcán.
-Persze!-mondtam neki nagy örömmel.
Derek különleges fiú, nem érdemli meg, hogy így bánjanak vele. Fontos nekem úgy érzem, de alig ismerem. Sokat gondolok rá...talán túl sokat is. De egy biztos: Amikor vele vagyok, boldog vagyok.

---

5.rész:

-Milyen fagyit szeretnél?-kérdezte Derek kedvesen.
-Sztracsatellásat! Az a legjobb!
-Szerintem is.
Derek kikérte a fagyikat, majd a közeli parkba mentünk.
-Tényleg, mostanság fontolgatod hogy a part közelébe mész?-kérdezte Derek kisfiús mosollyal az arcán.
-Nem nagyon, bár ha te ott vagy akkor nem lesz semmi nagyobb gond. Ebben biztos vagyok...
Ekkor Derek arca közelíteni kezdett, szinte már éreztem ajkait az enyéimen, de ekkor megjelentek a szülei.
-Derek, igazán megmondhattad volna, hogy miatta nem akarsz együtt lenni azzal a nagyszerű lánnyal.
-Nem ismer ő engem! Nem szeretem és ő se engem! Nem fogok vele együtt lenni soha. Nekem olyan lány kell aki megért, elfogadja a döntéseimet és az érzelmeimet, nem ver át, ismer és nem azért szeret ahogy kinézek és amim van, hanem azért aki vagyok. Lexi pont ilyen.
-Fiam, megértünk téged, de megígértük nekik.
-Miért kell a tudtom és beleegyezésem nélkül azzal járnom akit ti kinéztek nekem? Elegem van abból, hogy ti döntötök helyettem. Hagyjatok egy kicsit élni is. Még csak 16 éves leszek, szerintem nem sürgős az a barátnő. Ha eljön az ideje azzal leszek akivel akarok, akivel szeretjük egymást.
-Megértünk fiam.-mondta Derek apja.
Még pár percig beszéltek, majd a szülők távoztak.
-Sajnálom, hogy megzavartak minket.-kezdett bele Derek.
-Ugyan, semmi baj.-mondtam neki
A fagyizás után elindultunk a partra. A tenger jellegzetes szaga, a sós levegő megcsapta az orromat, s újból eszembe jutott a tegnap előtti dolog. Bevallom, kicsit félek, hogy újból megtörténik, de nem élhetek félelemben.
-Jól vagy?-kérdezte Derek aggódó arckifejezéssel.
-Igen, persze...csak eszembe jutott a múltkori dolog.
-Többet nem fog előfordulni, biztos vagyok benne. És ha akarod, én mindig veled leszek.
-Mint most?-kérdeztem tőle.
-Most és örökké.
ezen mosolyognom kellett. Már tisztára olyanok vagyunk, mintha egy szerelmes történet főszereplői lennénk. De szerintem ez a történet, még el sem kezdődött igazán. Ott vannak a vámpírok...Noah, a család...És még annyi dolog, amit meg kell oldanunk.
~A Kórházba~
-Noah, jobban vagy?
-Igen...már nem is fáj annyira a két seb. Azt mondták, szerencsére nem sok vért veszítettem.
-Nem kérdezték, hogy hogyan szerezted a sebet?
-De igen, de nem hittek nekem. Azt mondták, hogy biztos bevertem a fejem amikor a földre estem. De nem. Tisztán emlékszem, amint az a vámpír a nyakamhoz hajolt, és kiszívta belőle a vért. Tudom őrültségnek hangzik, de igaz!
-Olvastam, 1-2 dolgot a vámpírokról...
-Kutattál utánuk?-nézett Noah furcsa arckifejezéssel.
-Igen...És őszinte leszek: Már én is kezdek hinni bennük.-itt abbahagytam, majd kis idő után folytattam-Mostanában sok támadás érte az embereket, és nekik is ilyen sebhelyei lettek. Ezt is a neten találtam, sőt némelyik esetnél még kép is volt.
-Én is fent vagyok az oldalon?-kérdezte Noah óvatosan...
-Igen. Minden olyan ember rajta van, akit ilyen támadás ért.
-Ez furcsa. Vajon a vámpír üzemelteti az oldalt?
-Nem tudom, de biztos valami közeli ember, ha képeket is tudott készíteni.
"Van egy pont, ahol a kislányból nő lesz. Egy pont, ahol legyőzöd a félelmet. Egy pont ahol kiborulsz. Egy pont, ahol már csak röhögünk mindenen. Egy pont, ahol már nem agyalsz. Egy pont, ahol erősnek kell lenned, és egy másik, ahol elgyengülhetsz. Egy pont, ahol az extázis kezdődik. Egy pont, ahol minden bölcsességedre szükség van, és egy másik, ahol újra kisgyerek lehetsz, ha arra vágysz. Mindig van egy pont..."-Olvastam az idézetet, és közben azon töprengtem, mennyire igaz.
Az életemben leginkább erősnek kellett lennem. Sokat bántottak, sokszor belém rúgtak, de nekem mindig el kellett viselnem. Nem volt könnyű életem, de szerintem van még jó pár ember, akinek szintúgy rossz gyerekkora volt.
Ha arra gondolok, Derek majdnem megcsókolt elönt a forróság és a boldogság. Már az elejétől fogva, a puszta jelenlétével felvidított. Felmentem twitterre, és kiírtam ezt az idézetet: "Már akkor tudtam hogy szeretlek, mikor a puszta jelenléteddel felvidítottál."
Igazából nem tudom, hogy ez szerelem...de vágyom a közelségére, arra, hogy velem legyen.
Össze vagyok zavarodva, de egy jó hosszú alvás után, remélem máshogy fogom látni a dolgokat.
~másnap~
Arra keltem, hogy a szüleim veszekednek. Remek...
-Nem maradhatunk itt!!! Tudod hogy mik történtek! Vissza kell mennünk Londonba!-mondta apa, vagyis inkább ordította anyának.
-Szeretek itt lenni és Lexi is! Ez az élet a legjobb neki. Nem fogom hagyni, hogy a kis szeszélyed miatt, elvedd a boldogságot amit Lexi nagy nehezen de megtalált, Derek mellett.
-Barcelona szép város, jó a környezet meg minden, de nem élhetjük le az életünket egy helyen.
-Ti meg miről vitatkoztok?-kérdeztem fáradtan.
-Remek. Felkeltetted őt is. Gratulálok neked.-mondta anya apának...
-Miről van szó?-kérdeztem mostmár idegesen.
-Apád vissza akar menni Londonba.
-Mi? Miért?-kérdeztem döbbentem.
-Mert ebben a városban, csak úgy hemzsegnek a vámpírok.-mondta apa és döbbenetemtől meg sem tudtam szólalni...

---

6.rész:

-Vámpírok?-kérdeztem, és meglepődött arcot varázsoltam magamra.
-Igen. Ki tudja, talán mi leszünk a következő áldozatuk.
-Apa, ennek semmi értelme! Vámpírok nem léteznek!-mondtam neki nyugodtan.
-De léteznek. Mivel magyarázható a sok halott? Mindegyikből vért szívtak, a nyakukon 2 kicsi seb volt.
-Ez érdekes, de én...
-Hallottad mi történt Noah-val? Azt hallottam jóba vagy vele...
-Igen, hallottam. Kórházban van.
-Vele is ugyanez történt. A nyakán 2 kicsi seb volt, és rengeteg vért vesztett.
-Én most...felmegyek a szobámba!-mondtam nekik.
Amint felértem, kihúztam a sötétítőt. Derek pont az ablakon nézett kifele. Elővettem egy lapot és írni kezdtem.
'Jó reggelt.'
hamar válaszolt is: 'Neked is'
'Beszélnünk kell'-írtam neki.
'Átmenjek?'-jött a válasz.
'Inkább várj kint!'-írtam neki. Majd egy pillanatra elfelejtettem, hogy pizsamába vagyok.'Vagyis...fél óra'-írtam neki, mire a válasz egy mosoly volt.
Kiválasztottam egy rövid nacit, egy toppot és egy tornacipőt pár kiegészítővel. Lezuhanyoztam, fogat mostam, megfésülködtem és kész is voltam. Derek már várt rám.
-Szia. Késtem?
-Szia.-mondta mosolyogva-Nem. Miről akarsz beszélni?
-Elmondom.-majd kis szünet után folytattam-A szüleim ma reggel veszekedtek...Apa el akar innen költözni, és ezt azzal indokolta, hogy itt hemzsegnek a vámpírok, és talán mi leszünk a következő áldozatok.
-Hogy mi?-kérdezte Derek meglepetten
-Tud Noahról is, és a sok áldozatról.
-És te...elmondtad neki, hogy te is tudsz a vámpírokról?
-Természetesen NEM! Nem akarok innen elmenni, végre egyszer van életem, nem akarom ezt feladni.
-Lexi?
-Igen?-kérdeztem meglepettem, mivel nem tudtam, hogy mit is akar.
-Szeretlek.-kimondta, majd közelebb jött és megcsókolt. Csókja édes volt és megnyugtatott.
-Én is szeretlek!-mondtam neki, majd újból megcsókoltam.
-Derek!-kiáltott Eric, Josh, Zoé és Tyler egyszerre!
-Mi az, skacok?-kérdezte a fiú, akivel az előbb csókolóztam.
-Ti...együtt vagytok?-nyögte ki Eric, majd elmosolyodott.
-Ööö...-mondta volna Derek, csak hogy ő sem tudja, hogy most mi, hogy is állunk. Kérdő pillantást vetett felém, ez olyan 'Járunk, ugye?'-pillantás volt. Bólintottam egyet, mire elmosolyodott.- Nos igen, együtt vagyunk-mondta a barátom mosolygósan.
-Én akkor megyek is-mondtam nekik, mert nem akartam zavarni.
-Nem zavarsz.-mondta Tyler.
-Maradj nyugodtan, úgy is meg akarlak jobban ismerni-mondta mosolyogva Zoé.
Örülök ennek, hogy nyitottak arra, hogy jobban megismerjük egymást. Barátok terén, végre egyszer kezdek jól állni. Persze, csak kezdek, ebből még bármi lehet.
-Azt terveztük, hogy le megyünk a partra.-mondta Josh.
Nem is tudom, ez miért nem jutott eszembe, hiszen láttam náluk a táskákat. Kicsit megijedtem, mikor kiderült, hogy a partra mennek. Félek, nem akarom hogy megismételődjön a múltkori eset. Erőt veszek magamon. Le kell győznöm a félelmeimet.
-Akkor átöltözöm-mondtam nekik.
10 perc múlva, már én is ott voltam közöttük, felpakolva, és indultunk is, egy jó kis strandolásra.
-Lexi, nem félsz a múltkori eset után?-szólalt meg bátortalanul Josh. Egyébként neki is barna haja és barna szeme van. Magasságba, kicsit alacsonyabb. Ő inkább olyan "öcsi" típus.
-De igen, nagyon is. De nem hagyhatom, hogy a félelmeim befolyásoljanak. Le kell őket győznöm.
-Ez a helyes hozzáállás!-jegyezte meg a barátom.
-Amúgy...ti hisztek ebben a vámpíros dologban? Manapság, már mindenhol róluk olvasok. -jegyezte meg Zoé
-Egy csomó halott, és mindből kiszívták a vért. A nyakukon 2 kicsi seb, amely annál mélyebb. Szerintem, ezt nem lehet csak úgy, bármivel megmagyarázni.-mondta Josh.
-Én nem hiszek a természet feletti lényekbe-mondta Derek.
-Én sem. Semmi bizonyíték sincs a létezésükre. Az emberek a filmek miatt, mondják hogy némelyik esetet egy természet feletti lényeg okozták. Már túlságosan átélték a Vámpírnaplókat és hasonló sorozatokat.-mondta Tyler.
-És te Lexi, mit gondolsz erről?-kérdezte Zoé.
-Ugyanazt amit Derek és Tyler. A vámpírok az emberek furcsa gondolkodásának a szüleményei.
Amint odaértünk a partra, a többiek előre mentek.
-Minden rendben lesz. Én itt vagyok veled.-mondta Derek, majd megcsókolt és átölelt. Az ölelése megnyugtatott. Mikor a közelébe vagyok, biztonságban érzem magam.
~~~Pár órával később~~~
A strandon, kivételesen minden oké volt. Most szerencsére nem fulladt (majdnem) bele senki sem a tengerbe. Ennek örülök. Később még elmentünk ebédelni is. Ott Derekkel egymás mellé ültünk. Az asztal alatt fogta a kezemet, ezzel is jelezve hogy itt van nekem.
Amint hazaértem, a szüleim várták rám.
-Kupak tanács van?-kérdeztem, mert megláttam, hogy a kanapén ülnek és kivételesen nem ordibálnak, hanem nyugodtan társalognak.
-Lexi, el kell mondanunk neked valamit.
-Oké...kezdek ideges lenni..-mondtam
-Ülj le kérlek-mondta anya
-Téged, nem árvaházban adtak. Nem az a lényeg, hogy el dobtak maguktól a szüleid, mert ez nem így van. A te szüleid vámpírok voltak. A 16. születésnapodnál, neked is előjönnek a vámpír génjeid. Félünk, hogy nem fogod tudni uralni a vérszomjat, a gyilkolást.
-Hogy mi? Nem...ez nem lehet igaz!
-Sajnáljuk, de igaz.
-Nekem most...hagyjatok magamra!-majd felrohantam a szobámba.
Én? Vámpír? Remélem ez csak egy vicc. Nem akarok vámpír lenni, nem akarok olyan lenni mint azok a szörnyek...Nem akarok azzá válni, amiknek a létezését el sem akarom hinni. Nem akarok egy szörnyeteg lenni!

---

7.rész:

Oldal: Különös élet
A saját kitalált történeteim! - © 2008 - 2024 - sajatsztorik.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat